Köre Kikötő - Kisköre városi kikötője és a nyaralóhajók báziskikötője / Biciklistippek

Abádszalók, strand - Kisköre, hallépcső

Az Abádszalók, strand-Kisköre, hallépcső szakasz hossza: 6,1 km

A vízlépcső megépülése döntő változást hozott Kisköre életében, hiszen azóta nevezik a "Tisza-tó bölcsőjének". A vízerőművet 1974-ben helyezték üzembe, hogy a Tisza duzzasztása által jelentkezett megújuló energiából környezetbarát módon villamosenergiát lehessen előállítani. A 4 db csőturbina generátorával ez országunk legnagyobb vízerőműve.

Természetesen az ide látogatóknak lehetőségük van csoportos látogatás keretében, szakképzett vezető kíséretében megtekinteni az erőművet. Emellett számos izgalmas programlehetőség tárul még az idelátogatók elé, mint például a Hallépcső vagy a Tájház megtekintése. 

A nyári élményekről pedig az újjáépült Kiskörei strand gondoskodik, amely a Tisza-tó nyugati felének az egyik legnagyobb kapacitású fürdőhelye. 2021-től megújult formában számos szolgáltatással, amelyek között az egész család megtalálja a számára legfontosabbakat. A strandolókat felújított csúszda, napozóágyak, stégek, vízi játszótér, valamint mobil mosdók várják. A teljes büfészolgáltatásnak köszönhetően pedig egész nap nyugodtan strandolhat a család apraja-nagyja.

Abádszalók weboldala: http://www.abadszalok.hu/

Abádszalók Facebook oldala: https://www.facebook.com/abadszalok/

Kisköre weboldala: https://kiskore.hu/

Kisköre Facebook oldala: https://www.facebook.com/kiskoreonline/